Van egy nagyon távoli ország, a nagy víz túloldalán, ahol mindig süt a Nap. Ebben a távoli országban volt egy birtok, amin nevelgettek egy ültetvényt, ahol sok kis banán növekedett. Köztük volt Banán Béla is.
Hatalmas szalmakalapot hordott a fején az a bácsi, aki minden nap végigsétált az ültetvényen, hogy megnézze, melyik növényke erősödött meg már annyira, hogy gyümölcsöt is teremjen. A banánfán fürtökben teremnek a gyümölcsök, bár a banánfa nem is fa, hanem fűféle. Óriási termete miatt hívják fának. Nap nap után szorgalmasan járta a sorokat a kalapos bácsi. Végigment a sorok között napsütésben, esőben és szélben is. Nem mindig volt egyedül, mert néha az unokája is elkísérte őt. A kisfiú a sorok között szaladgált, és bújócskázott a nagypapájával. Szerette elkísérni a kalapos bácsit, mert minden alkalommal kapott tőle egy szép, sárga, érett banánt.
Egyik nap megpillantották az apró zöld banánokat a fákon. Ekkorra a fák már olyan magasak lettek, mint egy házikó.
Banán Béla is ott volt az apró zöld banánok közt. Próbált ő is minél gyorsabban megnőni, nehogy lemaradjon a többiek mögött. Minden nap nagyobb, és nagyobb lett. Végül akkorára nőtt, hogy a kalapos bácsi megjelölte a fát. Minden nap jelet kaptak azok a fák, amiken érett gyümölcsök voltak. Banán Béla először nem értette, hogy mi történik vele. Aztán, amikor meglátta a szüretelőket, teljesen elámult. Ilyet még sosem látott. Nagyon sok ember jött, mindenféle szerszámokkal. Szépen felnyúltak a fák tetejére, és óvatosan leszedték a gyümölcsöket.
Vigyázzatok, itt adom ezt a sok görbe gyümölcsöt! - kiáltotta az egyik szüretelő a társának, aki egy hatalmas dobozba rendezgette a banánokat.
Jól van, adhatod, figyelek! - jött a válasz szinte azonnal.
Így együtt dolgozva pillanatok alatt számtalan dobozt teleraktak.
Hmm, görbe gyümölcs? - gondolta Banán Béla. - Igen, ez én vagyok! - mosolygott - Banán Béla a görbe gyümölcs! - kiáltott akkorát, amekkorát csak bírt.
Olyan nagyot kiáltott, hogy magától lepottyant a fáról. Az egyik szüretelő gyorsan odaszaladt, és megnézte, hogy nem ütötte-e meg magát. Szerencsére nem lett semmi baja. Egy nagy kupac banánlevélre esett. Még tetszett is neki. Olyan volt, mint a trambulin. A gondos kezek szépen odatették őt is a többiekhez. Mosolyogva üldögélt a dobozban a társaival.
Hirtelen elkezdett zötyögni a doboz. A kicsi banánok nagyon megijedtek, mert nem tudták, hogy mi történik. Szerencsére a legfelső banán kilátott a dobozból. Körülnézett. Amint rájött, hogy mi történik, igyekezett mihamarább megnyugtatni a többieket is.
Semmi baj! Egy nagy teherautón vagyunk. Olyanon, mint amivel a szüretelők jöttek értünk. Ez a zötyögés meg azért van, mert elindultunk.
Hamar elillant minden félelmük. Átvette helyét az izgatottság, és a kíváncsiság. Arról beszélgettek, hogy mi vár most rájuk.
Egy nagy utazás vár ránk! Tudom, mert hallottam, amikor azt mondták: „Ezeket a dobozokat a kikötőbe kell vinni!” - közölte egy nagyon okosnak látszó banán.
Még a színe is olyan volt, mintha szemüvege lenne. Mindenhol zöld volt, kivéve két kis kör alakú részt. Ott már besárgult. A többiek csak bámulták nagy tudású társukat. El voltak képedve, hogy milyen jól tájékozott. Voltak persze olyanok is, akik hitetlenkedve hallgatták.
Dehogy utazunk! Itt maradunk, és egy szép zöldséges boltba kerülünk, ahonnan majd meg tudnak minket venni az emberek. Vagy egy étterembe, vagy egy cukrászdába.
Én szeretnék utazni! - mondta Banán Béla a görbe gyümölcs.
És hova utaznál? - kérdezte tőle az okos banán.
Azt nem tudom, nem sok helyet ismerek. De remélem olyan helyre kerülök, ahol szeretnek engem. Mint az a kisfiú! Aki a kalapos bácsival jött néha. Ő nagyon szerette a banánt! - emlékezett vissza vidáman Banán Béla a görbe gyümölcs.
Hosszan zötyögtek a platón a dobozokban, aztán megállt a teherautó. Alkonyodott már. Egy kikötőben voltak. Óriási hajók, és égig érő emelődaruk mindenütt. Ámulatba ejtette a látvány a banánokat. Még sosem láttak ennyi sürgő-forgó embert. Mindenki mindenkivel beszélt, mindenki mindenfelé mutogatott, de legfőképp mindenki mindig sietett.
Szinte körül sem tudtak nézni, máris a levegőben voltak. Egy daru felemelte őket a magasba. Mielőtt bepakolták volna a banánnal teli dobozt egy hatalmas, hófehér teherhajóba, fent a levegőben megállt a rakomány. Ott himbálództak a kikötő fölött. De ezt egyik kis banán sem bánta. Banán Béla a görbe gyümölcs, nagyon boldog volt. Ahogy kinéztek a doboz oldalán lévő lyukakon, észrevették, hogy a tengerparton, nem messze a kikötőtől, van egy vidámpark. A színes fényei semmihez sem voltak foghatóak. Óriás kerék, hullámvasút, körhinta. Mind szivárványként ragyogtak. Gyönyörű volt. Tömérdek gyerek kacagása visszhangzott a közeli sziklás hegyoldalon. „Ennél vidámabb dolog nincs is!” - gondolta Banán Béla a görbe gyümölcs. Mosolyogva nézték a vidámpark fényeit, és azt játszották a kis banánok, hogy ők is ott vannak az óriáskeréken. Nagyon jól érezték magukat.
A naplemente rámosolygott a banánokra, mintha jó éjszakát kívánna nekik, és ekkor újra elindult a doboz is. Szépen bepakolták őket a hajóba. Amint a hajó ringatózni kezdett a vízen, az összes kis banán szépen el is aludt. Aludtak egészen másnap reggelig.
Amikor felkeltek, már egy másik kikötőben voltak. Ott megint egy teherautóra kerültek, majd egy repülőtérre érkeztek. Az is izgalmas hely volt. Nemsokára fel is szállt a repülőgépük, és pár óra múlva meg is érkeztek egy újabb repülőtérre. Ott egy kamionra pakolták fel őket több különböző gyümölccsel. Találkoztak naranccsal, mangóval, ananásszal, fügével és néhány olyan gyümölccsel is, amit fel sem ismertek. Mindenki máshonnan érkezett, de ugyanoda tartott! Mentek a piacra! Amikor ezt megtudta Banán Béla a görbe gyümölcs, akkor már tudta, hogy az ő álma valóra válik. Útközben beszélgettek egy kicsit a többi gyümölccsel, elmesélték a vidámparkot meg a naplementét, és meghallgatták a többiek élményeit. Jól összebarátkoztak.
Te kivel szeretnél hazamenni? - kérdezte Banán Béla a görbe gyümölcs a narancsok közül a legcsinosabb narancslánytól.
Én olyan helyre szeretnék kerülni, ahol gyerekek vannak. - válaszolta a narancslány.
Én is. - értett egyet vele Banán Béla.
Jó lenne elmenni kirándulni, és én lehetnék a tízórai. - ábrándozott a narancslány.
Igen, ez tényleg jól hangzik!
Mosolyogva várták az út végét. Egyszer csak nagyot zöttyent a kocsi, és megállt. Kíváncsian néztek ki a dobozból az apró nyílásokon keresztül. Egy hatalmas csarnok előtt álltak. Nemsokára jött néhány nagyon erős ember, akik egyesével becipelték a gyümölcsösrekeszeket a csarnok belsejébe. Amint beléptek az épületbe mindenhonnan üdvözölték őket.
Sziasztok! Ti vagytok az új gyümölcsök? - kérdezte hangosan egy kócos saláta.
Igen, mi vagyunk! - kiáltotta vissza Banán Béla a görbe gyümölcs.
Örülök, hogy megjöttetek. Mi vagyunk a zöldségek. - mondta a saláta.
Mi is örülünk. - mosolyogtak a gyümölcsök.
A világ legszebb csarnokába jutottak. Mindenhol csak a legszebb portékák voltak. Zöldségek, gyümölcsök vegyesen. Másfajta boltok is voltak. Volt húsbolt, tejbolt és pékség is. És persze lángosos is volt. Minden piacon kell lennie lángososnak is. Így az éhes vásárló ehet valami nagyon finomat.
Banán Béla a görbe gyümölcs egy szép, rendezett gyümölcsös asztalra került. Mellette volt a narancslány is. Együtt üldögéltek a kupacaik tetején és merengőn nézegettek körös körül. Elégedettek voltak. Már csak a megfelelő vásárlóra vártak. Nem is kellett sokat várniuk.
Másnap egy anyuka a gyermekeivel jött vásárolni a csarnokba. Az egyik kicsi kezében egy banán volt, a másik pedig egy szép, színes, zárható fedeles dobozt szorongatott.
Segítsek kinyitni? - guggolt le anyuci a dobozt tartó csöppség elé.
Igen, anyuci! Segíts, nem sikerült egyedül.
Tessék! - nyitotta ki anyuci a dobozt
Köszönöm anyucika! - nézett fel hálásan a kék szempár.
Nincs mit. Edd meg az összes narancsot ám!
Jó! Mindet megeszem. De ha mindet megeszem, akkor elfogy, és akkor mit fogunk enni holnap? Kirándulni megyünk, és kéne valami tízórai.
Azért jöttünk, hogy vegyünk gyümölcsöt. - nyugtatta meg anyuci.
Épp ekkor érkeztek el Banán Béláékhoz, akik végighallgatták a beszélgetést. Már akkor észrevették a kedves kis családot, amikor megérkeztek. Tudták, hogy most értük jöttek. És úgy is lett. Banán Béla a görbe gyümölcs a következő pillanatban már egy szép fonott kosárkában hintázott anyuci karján. Vele volt a narancslány is. Mindketten boldogok voltak. Valóra vált az álmuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése