Kempelóni és az őszi nagytakarítás
Kempelóni már hetek óta élvezte a gyerekek társaságát. Reggeltől késő délutánig játszottak. Nemcsak játszottak, de minden nap volt valamilyen foglalkozás is. Volt rajzolás, éneklés, beszélgettek az állatokról, növényekről, a környezetről. A hét egyik napján tornaóra volt, és egy másik napon pedig verseket tanultak.
Kempelóni nem is tudta eldönteni, hogy melyik nap a kedvence. Imádott úgy ugrálni a tornateremben, mint egy nyuszi, pók módjára cipelni a babzsákot és forogni, mint a palacsinta. Szerette, amikor pici színes papírdarabokat ragasztgattak egy kivágott kartonra. Ujjongott, amikor dalocskát, vagy körjátékot tanultak.
Tetszett neki, hogy minden nap új csoda várja. Csupán egy dologgal volt elégedetlen. Ez az egy dolog pedig nem volt más, mint a hétvége. Ilyenkor ugyanis egyedül volt az oviban. Minden hét péntekén ugyanaz a beszélgetés zajlott le a teremben:
Akkor hát érted is jöttek? – kérdezte Kempelóni az utolsó kisgyerektől, aki elindult kifelé az ajtón a kis nyuszikáját a hóna alatt szorongatva.
Igen, itt van apukám! – válaszolta boldog mosollyal a kisgyerek.
Te sem jössz hétvégén oviba? – érdeklődött Kempelóni.
Nem, senki nem jön hétvégén. Hétvégén nincs ovi. – magyarázta a kis ovis.
Miért? – kíváncsiskodott Kempelóni.
Mert hétvégén otthon vagyunk a családunkkal. Ilyenkor anyu és apu nem dolgozik, és velük játszom. – mondta a kisgyerek – Hétköznap az oviban játszom a pajtikáimmal, hétvégén meg a családommal. – folytatta.
Értem, kár. – törődött bele Kempelóni.
Odasétált a terem ablakához. Hozzányomta orrát a hideg üveghez, és szomorúan bámulta az utolsó távolodó autót. A hátsó ablakból integetett neki a kisgyerek, és ő mosolyogva integetett vissza. Amikor az autó elkanyarodott, az ő arcáról is eltűnt a mosoly.
Egyik pénteken azonban nagyon meglepődött! Szomorkásan köszönt el a barátaitól, de a beszélgetésük érdekes fordulatot vett.
Sziasztok! Akkor most két napig nem játszunk együtt? – kérdezte keserűen Kempelóni.
Holnap jövünk! – kiáltották az ajtóból a haza induló gyerekek.
De holnap szombat van! – értetlenkedett Kempelóni.
Igen, de rendbe kell tennünk az ovit. – mondták a gyerekek. – Tele van az udvar falevéllel. Azt mind össze kell szednünk. Majd te is segíts, jó?
Rendben! Már nagyon várom a holnapot! – válaszolta Kempelóni, és majd kiugrott a bőréből örömében.
Izgalmában elfelejtett még integetni is az ablakból a gyerekeknek. Azt sem tudta, hogy mihez kezdjen. Rohangált össze-vissza. Kereste a szerszámokat meg a talicskákat.
Egész este gereblyéket rendezgetett, hogy másnap jól induljon a munka. Szépen felsorakoztatott minden eszközt a homokozó mellett. A zöld gereblyék a zöld talicska mellé kerültek, a kékek a kék talicska mellé, a pirosak pedig a sárga talicska mellé. Piros talicskát ugyanis nem talált sehol, és sárga gereblye sem volt.
Este, lefekvés idején, elégedett mosollyal bújt a pizsamájába. Leült a babaágy szélére, levette a pomponos papucsát. Bedugta lábait a paplan alá, megmarkolta azt és magára húzta. Abban a pillanatban, amikor a feje leért a párnára, már el is aludt.
Szombat reggel lett. Besütött az ablakon az őszi napsugár. Kempelóni a hívogató napsütésre ébredt. Gyorsan felöltözött, megmosta a fogát és megfésülködött. Reggelire csak egy vajas kenyeret evett, és a kakaót is egyetlen húzásra itta meg hozzá. Még le sem nyelte az utolsó falatot, de már ment kifelé az udvarra. Leltárt készített:
Gereblyék, talicskák, rendben. Zsákok a leveleknek, rendben. – nyugtázta elégedetten. – Már csak a többiek kellenek! – tördelte a kezeit izgatottan.
Amint ezt kimondta meg is pillantotta az első közeledő gyerekeket. Kempelóni nagy mosollyal várta a barátait. Amint beléptek a kapun, odaszaladt hozzájuk és már mentek is levelet gyűjteni.
Már túl voltak az első két levélkupac-lovagláson, amikor Kempelóni hirtelen megtorpant. Az óvoda épülete felé bámult, és értetlenkedve húzta fel a szemöldökét.
Miért vannak még mindig itt a szüleitek? – kérdezte a gyerekektől.
Azért, mert ma ők is itt maradnak. – válaszolta egy kislány, akin rozsdabarna sapka volt.
Miért maradnak itt? – érdeklődött Kempelóni.
Ők is jöttek segíteni az ovitakarításban. – mondta egy kék kabátos kisfiú. – Ma a szüleink is itt lesznek velünk az oviban. Ez nagyon szuper. Úgy tudunk velük lenni, hogy közben itt vagyunk az oviban. Ez nekem nagyon tetszik! – lelkendezett.
Értem. És ők is jönnek játszani? – tudakolta Kempelóni.
Nem, ők tényleg a leveleket szedik össze. – közölte rendkívül komoly arccal, a rozsdabarna sapkás kislány.
Akkor most az udvaron lévő leveleket mind bele kéne gyűjteni a zsákokba? Valóban azért jöttetek, hogy kitakarítsuk az ovi udvarát? – álmélkodott Kempelóni.
Igen! – jött a válasz több helyről is.
Akkor mi miért nem gyűjtjük a leveleket?
Anyáék majd összeszedik mindet. – mondta egy szemüveges kisfiú.
Az nem úgy van! – szólt rá Kempelóni. – A szüleitek azért jöttek, hogy segítsenek, nem azért hogy helyettetek mindent megcsináljanak!
Igaz... – néztek össze a gyerekek, és nagyon szégyellték magukat.
Na, akkor kapjuk el a színes gereblyéket, és a talicskákat, és szedjük a leveleket! – kiáltotta Kempelóni.
Jó! Futás! – kiabáltak a gyerekek is, és rohanni kezdtek a szépen előkészített szerszámok irányába.
A fiúk elkapták a talicskákat, a lányok pedig megmarkolták a gereblyéket. Ekkor Kempelóni egy új ötlettel állt elő:
Figyeljetek! Szerintem alakítsunk csapatokat. Legyen három! Minden talicskához tartozzon egy. Úgyis minden színből ugyanannyi gereblye van. Versenyezhetnénk is! Amelyik csapat a legtöbb zsákot tölti meg levéllel, az választhatja ki, hogy milyen torta legyen uzsonnára! Mit gondoltok? – nézett körül érdeklődve Kempelóni.
Éljen! Szuper! – kiabálták a gyerekek, és máris rohant mindenki a saját csapatának gyűjteni a leveleket.
Pár perc múlva már minden kisgyerek szélsebesen takarított a hatalmas udvaron. A zsákok szép sorjában teltek meg. Egyik a másik után. Aztán a harmadik után a negyedik. Majd az ötödik után a hatodik.
A kerítés mellett sorakoztak az összekötözött zsákok. Már délután volt. Az őszi napsütést lágy szellő kísérte végig az udvaron. Hiába kerestek, nem találtak lehullott falevelet. A szellő huncut fuvallattal meglebegtette a zsákokon a színes szalagokat. Egymás mellett lobogott a kék, a zöld és a narancssárga szalag. A sárga talicska – piros gereblye csapat ugyanis a narancssárga szalagot választotta.
Miért narancssárga a szalagotok? – kérdezte Kempelóni, a sárga talicskából megtelt zsákoknál.
Azért, mert ha a sárga festéket összekeverjük a pirossal, akkor az narancssárga lesz. – válaszolta a szemüveges kisfiú. – Ezt az oviban tanultuk, amikor festettünk az óvó nénivel. – tette hozzá jelentőségteljesen.
Még egy kicsit beszélgettek a színekről, hogy hogyan lesz a pirosból és a kékből lila, és hogyan varázsol a sárga zöldet a kékből.
Szépen elpakolták a szerszámokat, elköszöntek egymástól, és mindenki hazament. Nagyon fáradtak voltak. Kempelóni is azonnal elaludt, ahogy befeküdt az ágyába. Álmában a hulló falevelek alatt szaladgált.
